Hévíz - Alba Vendégház

Hévíz, az élet forrása!

Gyógyiszap és súlyfürdő

Gyógyiszap: iszapgöngyöléssel a gyógyulásért
 
Külön említést érdemel a tó medrét vastagon borító gyógyiszap. A maga nemében egyedülálló hévízi iszap egyaránt tartalmaz szerves és szervetlen anyagokat, s a benne lévő rádiumsók és redukált kénvegyületek a gyógytényezők különleges értékeit képviselik.
 
 
A Hévízi-tó medrét 1-7 m vastagságban borítja a természetes, többnyire növényi eredetű gyógyiszap, mely sötétszürke színű, állagát tekintve pedig lágy. A többtízezer éves Pannon tengerből származó gyógyvíz és gyógyiszap a komplex fizikoterápiás kezelésekkel együtt valamennyi reumatikus- és mozgásszervi betegség kezelésére alkalmas.
Az iszapot iszappakolás formájában használják fel a kúrák során. Szakorvosok véleménye szerint egyszerre maximum 6 testtájat lehet iszappal bebugyolálni. Az iszappakolás legfőbb hatása, hogy melegen tartja a kezelt testtájat. Az iszapkezelés 20 percig tart, de utána javasolt legalább fél óra nyugalom és pihenés.
 
Az alábbi betegségekre javasoljuk:
  • idült mozgásszervi betegségek kezelésénél, mind a kopásos, meszesedése kórformák, mind a gyulladásos megbetegedések esetén javallt
  • egyes ortopédiai, neurológiai, belgyógyászati és nőgyógyászati betegségeknél alkalmazzák
Hévízen iszappakolás csak orvosi előírásra végezhető!
 
 
Kozmetikázzon hévízi iszappal!
 
A hagyományos „göngyölős” iszappakolás mellett napjainkban többféle kozmetikai iszap is elérhető a szépségpiacon – olyan is, melynek alapja a hévízi tőzegiszap.
 
A több ezer éves geológiai és biológiai folyamatok eredményeként kialakult iszapok magas huminsav és szerves anyag tartalma, hőmegtartó képessége miatt régóta használják a gyógyászatban. Azonban a kozmetikai alkalmazása sem teljesen újkeletű. Kísérletek bizonyítják, hogy egyedülálló szépészeti hatásokkal is rendelkezik: kiüríti a salakanyagokat, fokozza a sejtek anyag cseréjét, növeli a kollagén termelést, és a benne lévő ásványi anyagok feltöltik a szervezetet. Kiválóan alkalmas az arc, nyak és dekoltázs ránctalanítására, kúraszerű használat esetén pedig akár alakformálásra is. Rendszeres alkalmazása során fokozza az immunrendszer védekezőképességét.
 
 
Az iszapból készült termékek bársonyossá, puhává teszik a bőrt. Előnyösen hatnak a bőr- és kötőszöveti sejtek megújulására, csökkentik a gyulladásos folyamatokat, és az öregedés jeleit is – mivel a hőhatás tágítja a kapillárisokat, így fokozódik a tápanyag és oxigén ellátás, melynek során ellenállóbb lesz a bőr.
 
Ezek a kozmetikumok kizárólag természetes alapanyagokból készülnek, létfontosságú ásványi anyagaik, vitaminjaik biztosítják a sejtek közötti folyamatok kiegyensúlyozott működését. Már az első kezelés után érezzük bőrünkön a változást – selymes, fiatalos, üde, bársonyos tapintású.
 
A tőzegiszap alapú termékek közt megtalálhatók szappanok, iszapfürdők, maszkok, pakolások, krémek, arctisztítók, masszázskrémek, testradírok, balzsamok, testápolók is.
 
 
Súlyfürdő: a  hévízi "specialitás"
 
A súlyfürdő víz alatti kezelés, aminek célja, hogy a gerinc csigolyáit egymástól eltávolítsa, így a gerincoszlopot megnyújtsa. A nyújtás hatására lehetővé válik a porckorongok eredeti, egészséges állapotának visszaállítása. A súlyfürdő teljesen fájdalommentes, mivel a víz felhajtó ereje ellazult állapotba hozza a testet és nagyon kíméletesen nyújtják a súlyok a gerincet. A kezelés alatt a vendég nyaknál és/vagy a karok alatt felfüggesztve „lóg” a medencében, miközben a betegség állapotától függően különböző súlyokat helyeznek el rajta derékon és/vagy bokán. A súlyok általában 2-3-5 kg-osak.
 
 
A súlyfürdőben a használt súlyokat 3-féle módon lehet felfüggeszteni:
  • egy pontos (csak nyak)
  • két pontos (hónaljtámasz)
  • három pontos (nyak és hónaljtámasz)
Orvosi utasítás alapján lehet a súlyokat felhelyezni a vendégre, egyszerre azonban maximum 20 kg súlyt.
Kezelési idő: átlagosan 20 perc
Vízhőfok: indifferens (34-35 °C)
 
Javallatok:
  • porckorongok és nyomás alatt álló ideggyökök tehermentesítése
  • izomgörcsök oldása
  • szalag-és izomzsugorodások mérséklése
Ellenjavallatok:
  • szív-érrendszeri panaszok
  • láz, fertőző betegség
  • heveny mozgásszervi bet.
  • csigolya-csúszás
  • rosszindulatú daganat
  • porckorongműtét után 6 hétig
 
Honnan indult a súlyfürdő?
 
Valószínűsíthető, hogy már Hippokratész előtt is megkísérelték húzással kezelni a gerinc megbetegedéseit. Hippokratész trakciós készülékét még alkalmazták az 1500-as években. Itt a rögzített beteget a mellkasára és a medencéjére hurkolt huzalok segítségével nyújtották.
 
Dr. Moll Károly volt az, aki elsőként alkalmazta a víz alatti húzatásos súlyfürdőt. Tanulmányát erről 1953-ban jelentette meg. Az ötletet, hogy a tóban való fürdés közben alkalmazzon húzatást, a különféle „helyreállításos” módszerek adták a főorvosnak. Első kísérletei során erős hevederövre rögzített súlyokat - melyeket direkt erre a célra készített - közben a beteg a korláton vagy egy tutajon lógott a vízben hónaljánál fogva. Az izmok ellazulnak a meleg vízben, a gerinc megnyúlik, így a porcsérv visszahúzódok. Ezeket a folyamatokat a testre ránehezedő hidrosztatikai nyomás is elősegíti.
 
A módszer továbbfejlesztett változatát fürdőtutajnak hívták. Itt a hónaljtámaszon kívül már egy fejtartót is használtak, így a páciens már 3 ponton van függesztve: a hónaljánál és a nyakánál.
 
Az elmúlt fél évszázad alatt rengeteg újítás történt a húzatásos kezelésekkel kapcsolatban, azonban a lényege nem változott. Igaz változott az időintervallum, valamint a súlyok nagysága is. Moll doktor korábban nagyobb súlyokkal, és hosszabb ideig végezte a húzatást. Ma a kezelés időtartama 10-25 perc közötti súlyokkal, anélkül 5-15 perc.
 
A súlyfürdő nem csak a gerinc nyújtását jelenti, de balneo-, és hydroterápia is egyben. A meleg gyógyvízben jelentősen megnő a kezelés hatásfoka. A kezelés a magyar reumatológia egyik legnagyobb gyakorlati jelentőséggel bíró felfedezése.
 
Weboldal készítés, szerkesztés | Webbolt bérlés - Sikeres webboltok | Domain regisztráció és tárhely szolgáltatás
design by Arcsin